Érszegi Géza előadásában a déli harangozás hagyományának kialakulását ismertette.

A harangok alkalmazása a 10. századig vezethető vissza, amikor Sabinianus pápa előírta, hogy a misére a híveket harangszóval hívják. Érszegi részletesen elemezte III. Callixtus pápa 1456. június 29-én kelt, a világ főpapjaihoz intézett levelét. Ebben a szentatya a török elleni védekezés költségéül az egyháziakra tizedet vetett ki, és keresztes hadjáratra szólította fel Európa fejedelmeit. Előírta továbbá, hogy minden pap a misében emlékezzen meg a veszélyről, s a nona és a vesperás közötti időben félóránként, háromszor egymás után húzzák meg a harangokat egy Miatyánk és Üdvözlégy elmondása kíséretében. A kortársak a Nándorfehérvárnál aratott keresztény győzelmet bizonyíthatóan mindezen imádságok erejének tulajdonították. Ezért a vár és egyben Európa megvédésének emlékére a 1457. augusztus 6-án a pápa elrendelte az Urunk színeváltozásának ünnepét.

A győzelem fakasztotta lelkesedés azonban egy fél évszázaddal később, amikor ismét veszélybe került a kereszténység, már elapadt, így VI. Sándor pápa 1500. június 1-jén, a jubileumi Szentévben újra bullát intézett a keresztény egyházi és világi fejedelmekhez. Megpróbált összefogást létrehozni a kereszténység védelmében. Ennek eredménye a pápa, a magyar király és Velence között létrejött hármas szövetség lett. S emlékezve az egykori győzelmet idéző, imára szólító harangszóra, a pápa elrendelte, hogy a harangok délben ne csupán a keresztes hadjárat tartama alatt, hanem örök időkre szólaljanak meg.